Jogi nyilatkozat: A(z) ESTA.us információt nyújt az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszerről. Ez a honlap magántulajdonban van, és nem áll kapcsolatban az Egyesült Államok kormányával.

ESTA görög állampolgárok számára

Azon görög emberek számára, akik szeretnének elutazni az Egyesült Államokba, a folyamat mostanában vált egy kicsit könnyebbé. A görög állampolgárok, ahogy korábban, úgy most is kérelmezhetnek mentességet az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (az ESTA-n) keresztül. Akkor mi is a különbség? A mentesség korábban csak egy évig volt érvényes. Ettől a hónaptól (tehát 2019 áprilisától) kezdve ezt kiterjesztették két évre, így szorosabban igazodik a Vízummentességi Programhoz, amelyben más nagyobb országok is részt vesznek az USA-val.

 

Mi az az ESTA?

Legyen szó akár üzlet vagy kikapcsolódás céljából tervezett amerikai utazásról, vannak bizonyos lépések, amelyeket azoknak, akik nem amerikai állampolgárok, meg kell tenniük, mielőtt felszállnának valamelyik Egyesült Államokba tartó repülőre. A lépések száma és nehézsége általában attól függ, hogy az adott személy melyik országból származik. Egyes országok kormánya egyenlő hangsúlyt fektetett az utasok biztonságára és a bűnözők határátlépései elleni óvintézkedésekre. Ezek az országok az egymás közötti utazásra vonatkozóan rendszerint kölcsönösségi megállapodást kötöttek egymással.

Az USA Külügyminisztériumához köthető Vízummentességi Program (azaz a VWP) felsorol minden olyan országot, amelynek állampolgárai jogosultak arra, hogy egyszerűbben utazhassanak el az USA-ba. Ez a vízummentesség legfeljebb 90 napos ott-tartózkodásra jogosít fel anélkül, hogy hivatalos vízumot kelljen kérelmezni. Miután egy kérelmezőnek megadták a mentességet, attól kezdve általában két évig engedélyezik neki a vízummentes utazást. Az ESTA-t turisztikai céllal, üzleti utakhoz, orvosi kezeléshez vagy átutazás céljából lehet igénybe venni.

 

Miért van ez az ellentmondás?

Habár Görögország 2010 óta szerepel a listán, az Utasadat-nyilvántartási törvény (a PNR) elfogadásáig tartott, hogy hasonló helyzetbe kerüljön olyan országokkal, mint az Egyesült Királyság és Japán. Az USA Külügyminisztériuma korábban aggodalmát fejezte ki azért, hogy Görögország milyen mértékben fektetett be a terrorizmus elleni küzdelembe, és az országot elhagyó bűnözők azonosításába. A görög kormány részéről történő együttműködéssel a mentesítő ESTA Görögország állampolgárai számára most már két évig érvényes.

Az Egyesült Államok arról ismert, hogy a határaival kapcsolatban körülményes, és foglalkozik a terrorveszély kérdésével, így a beutazásra vonatkozóan számos megszorítást vezet be. Az utazás előtt benyújtott ESTA iránti kérelmek segítenek abban, hogy könnyebben megvalósuljon az Amerikába tervezett utazás. Miután az utas adatai el lettek küldve a Belbiztonsági Minisztériumnak, ki fog derülni, hogy engedélyezik-e számára azt, hogy felszálljon egy USA-ba tartó repülőre vagy hajóra. Habár a legtöbb esetben az utazást megelőzően minimum 72 órával be kell nyújtani a kérelmet, mégis azt tanácsoljuk az utazni szándékozóknak, hogy már akkor kérelmezzék az utazáshoz a mentességet, amikor még csak tervezik az utat. Kérjük, ne feledje, hogy – a felnőttektől kezdve a csecsemőkig – családja minden tagjának rendelkeznie kell a mentességhez egy saját ESTA kérelemmel.

A szigorúbb biztonságra irányuló kéréssel nem csupán Görögországot keresték meg. 2018-ban az Európai Bizottság felkérte Finnországot, Franciaországot, Portugáliát és még több más országot arra, hogy végezzék el a szükséges változtatásokat a jogrendszerükben annak érdekében, hogy az utasoktól megkövetelhessék az utazás előtt az azonosító adatok benyújtását. Ez általában az utas nevét, az utazásának dátumait, az útitervét, a kapcsolattartáshoz szükséges adatait, valamint azt foglalja magába, hogyan fizette ki a repülőjegyet vagy a hajóutat. Görögország együttműködése fontos előrelépést jelentett az ország állampolgárai számára.